Archive for the 'celebration' Category

Szülinapi utógyújtás

Vagy nem is tudom, hogy hívjam a lényeg, hogy elvonultunk a kollégákkal Barbican közelében egy The Shakespeare nevű kricsmibe, hogy mindenki fizethessen nekem egy sört, ha már máshogy nem bírtak kinyírni 35 év alatt. Természetesen alapos voltam, így olyan helyre mentünk ahol van televízió, mert a team  nem normálisabb része VB lázban ég és ezt [...]

Bódottá, van meló megenn.

A  múlt hét előtti héten csütörtökön, hogy odajött hozzám Alan az egyik itteni nagyember, hogy hát van egy kis gondjuk és a részletekbe nem megyek bele, mert nem szabad árulkodni az ügyfélről, de a lényeg az, hogy Váradi kollégával a múlt hét első három napját azzal töltöttük, hogy egy proof-of-concept kódot írtunk a problémájukra, mert [...]

Csütörtöki búcsú

Csütörtök estére időzítettük a good bye partynkat, amit hosszas tanakodás előzött meg, hogy tulajdonképpen kit hívunk oda, kit illik és kit kell hívni, de végül IPM tanácsára úgy döntöttünk, hogy ez személyes dolog és nem céges, így elment a meghívó 7 embernek hétfőn. Amilyen az angolok hozzállása kb. 2 emberre számítottunk, de Ciliék (az ott [...]

Liverpool-DVSC 1-0

Nemvolt időm írni a nevezetes meccsről, amit volt szerencsém személyesen megtekinteni, így most bepótolom gyorsba
Szóval 4.5 órát kuporogtunk 4-en egy Toyota Aurisban, ahol szerencsére a langaléta/törpe arány 2:2 volt, így aránylag kényelmesen eljutottunk Liverpoolba. Nem feledkeztünk Meg Balogh Zsolti kolléga óránkénti SMS zaklatásáról sem, mert tudtuk, hogy nagyon szeretne ott lenni, ezért kicsit [...]

Gyors híreink

1. A Digitévések vadul szerelik odahaza a házba be a netet!!! 50/25 megás csomag erősen esélyes
2. Szerda élőben megtekintem a Liverpool-DVSC meccset a kollégákkal. Lehet irígykedni. Ha esetleg kárörvendeni akartok, akkor 4.5 óra az út egy irányba. Hullák leszünk
3. Az Androméda törzs minisorozat remake elég vicces. Egyszeri használatos lolocska….

ejtőernyőzés, magyarok, szomália, sör, au-pair, nyelvlecke

Megtörtént Gömbi kolléga szülinapolása, kihajintották a gépből. Jó cicák voltunk, időben odaértünk 13.00-ra,ahogy a papír írta…
..hogy rohadnának meg. 18.00-kor még lefelé himbálódzott egy ejtőernyőn, mert 4 v. 5 turnust lenyomtak előtte valami misztikus okból kifolyólag baszki. Totál beállt a csapat hangulata ettől, de aztán lóhalálban go Cardiff, egy kis lájtos bulira (útközben obligát szunya). A [...]

@After (Retro party)

Jajj a fejem!
Nu Esványunk immáron már csak naptári években nem lépte még túl a 30-at, de a megünneplés az kétségbevonhatatlanul megtörtént. Elöljáróban jegyzem meg, hogy a pofám leszakadt a frizurájától, amit jampi korszak utánérzés gyanánt készített, majd feltette az i-re a pontot azzal, amikor a farzsebéből elővett egy hófehér fésűt és megigazította. Teljes volt az [...]

@Before (Retro party)

Most érkeztünk fel jóanyámtól, ahol behabzsolék egy halom gyümlevest, installálok 4 fajta mahjongot, megszerelék egy dvd-t a tévéhez majd bevásárolék nékije e hónapra is. Mostan pedig felkészülék IPM barátom születésnapjára, amit 1 héttel előre hoza és ottan szerfelett vigadozék majd holnap másnapos levék.
Szóval majjövök

XXVI avagy congrat to Gabor

Nu Váradi kolléga biológiai órája is elütötte a 26-ot, így tegnap összegyűlt a nép nálunk a bérleményben, hogy rontsunk az ingatlan értékén egy kis hejehujával. Előrelátóan IPM zenéből válogattam egy kis “bulizene” készletet DVD-re, hogy majd lejátsza az asztali a hangrendszeren oszt’ mekkora hangulat lesz.
Vakon válogatva sikerült egy kisebb depresszióhalmot korongra írni, hogy a végén [...]

Furcsa nap

Kicsit furán éreztem ma magam, amolyan “mindenki dögöljön meg” hangulatban, de ügyesen titkolta és szedtem a gyapotot. Még csak nem is az ügyfél tehetett róla, csak egyszerűen ez egy ilyen nap volt. Most pedig jön át Váradi kolléga a születése napját megünnepelni itten, mint logisztikailag megfelelő helyen (mosogatógép, méretes nappali, etc..) oszt’ odaverünk kicccccsit a [...]