Archive for August, 2008

Megint a bíróság.

Kísért engem a kocsim feltörésének ügye, amiből semmi jó nem származott még eddig. Buktam anno Iluj lagziját, hazarángattak már egyszer Angliából és most megint erre készülnek, mert nem küldték el a szükséges papírokat, hogy a tanúskodást megússzam. A legjobb a térítési díjról szóló 1/1969 (1.8.) IM rendelet.
Best of:
“A díjazás összege óránként 60 forint, legfeljebb azonban [...]

Hogyan tanulok angolul?

Mivel tetszett az asszonynak, ezért elmesélem, hogy tanultam meg az uborka szót angolul. Merthogy halvány fingom sem volt róla, hogy mi az, arról meg pláne nem, hogy hogyan ejtik. Történt pediglen, hogy elvonultunk a Subway-be ebédelni, mert már nagyon elegünk volt az itteni kajáldából és ott lehetőséged van ugye customizálni a szendvicsedet mindenféle módokon. Az [...]

Megfordult a szél, annyi a karosszériának

A Megyeri híd festése közben megfordult a szél és frankón beterítette a környékbeli kocsikat. Az elvárt magyar reakcióval ellentétben a biztosító fizetni fog, ami jó hír. Ellenben a bocsánatkérés a következő:
“”Nagyon sajnáljuk, hogy ez a dolog megtörtént, de kivitelezőként nem tudunk mit tenni. Éppen az ilyen esetekre van biztosításunk. A biztosítóhoz a kárbejelentés megérkezett, az [...]

Elkapott a marketing gépezet…

Múlt héten telepítettem egy szoftvert az ‘A’ nevű cégtől, mert várhatólag dolgom lesz vele. A teleptítés lement (a sikerességét hagyjuk), majd licenszt kért a cucc. Na mondom, akkor kérek evaluation licenszt, mert csak ki akarom próbálni, így felmentem az oldalukra és regisztráltam, hogy kapjak.

Először is kaptam egy mélt, hogy sikerült regisztrálni
Majd kaptam egy mélt, hogy [...]

Steampunk korszak jő

Megérkezett az első adag könyv. The Scar és Iron Council. Az igazat megvallva beelőzték az Amazont rendesen az Alibrises beszállítók (shame on you Amazon!) és gyönyörűek! Keményfedelesek és az Iron Councilon még celofán borítás is van gyárilag oooooooooooh. Az egyiknek régikönyv szaga van a másiknak meg újkönyv szaga. Alig várom, hogy a Perdido is megjöjjön, [...]

Az éjszaka

Sokakkal ellentétben idekinn nagyon szeretek éjszaka vezetni. A napközben oly zsúfolt utak szinte teljesen kihalnak és csak néha-néha bukkan fel egy fényszórópár, hogy elrobogjon mellettem a sötétbe. Egy darabig még látom a pirosan izzó fényeket a tükörben, aztán elnyeli a kanyar. Eltűnt. Éjszaka vezetni  jó, mert nem tolakodnak körülötted más autók, motorosok, forgalom, zaj és [...]

Körszakáll

Miért nem mondta senki, hogy ez ennyire viszket  és idegesít?! Na mind1. A szépségért mindent!

Postalátogatás

Túl vagyok életem első postai levélfeladásán Angliában! Nem túl meglepő módon hasonló az otthoni körülményekhez, attól eltekintve, hogy kb. 3x annyiba fájt a levélfeladás, mint kis hazánkban. Ühhh. Mondjuk postahivatalt találni kicsit vadregényes volt, mert gondosan felkészültem és a gugliról leszedtem egyet, de a kocsiban úgy döntöttem, hogy megyek a magam és a GPS feje [...]

Felrobbanok…

Legújabb számítások szerint a hűtőm naponta 6-8kwh-t fogyaszt, ami horribilis. Vehetek egy új hűtőt. Generált egy akkora villanyszámlát, hogy nem merem leírni, de a negyedéves jutimnak meglett a helye, hogy mire költsem…

gadgets meg mindenféle

Bár gyenge jellem vagyok könyv és dvd vásárlás terén, de gadgetileg immáron 2. hónapja uralkodok magamon és nem veszek semmit. Hehe. LexiPower. Azt viszont nem tudom, hogy milyen struktúrába kéne pakoljam a dvd-ket, hogy az asszony ne vegye észre érkezéskor a gyarapodást. A könyvek egyelőre még nem annyira vészes mennyiségben tornyosulnak  (mert nehezen érkezik az [...]