Szerencse, hogy január 29 utazunk haza és vége a projektnek, mert a lakótársam tutira meghalna. Kegyetlen és kínos halál várna rá, mert a koleszterinmérgezést én valami ilyesfélének képzelem el. Kicsit felelős is vagyok érte, mert amikor egy időben (igen hosszan) csakis Asdás mirelit pizzákon tudott élni, akkor elneveztem Balázsunkat Don Balacchino-nak, ami felszította lelkiben a löttyös indulatot s legott főzési stúdiumokba keveredett. Pech, hogy az első leckénél (tojás, hagyma, só, serpenyő…) elakadt, mert ízlett neki. Hébe-hóba azért összejött valami üveges szósz+sültcsirek+rizs kombó, de élete jelenleg a tojás és a pizza körül folyik. Szóval ha tovább  maradna idekinn, akkor garantált a pusztulás, mert általában 23.30 környékén felcsapódik az ajtó, lerobog a konyhába és már jön is fel a fincsi hagymás-tojásos illat.

Neki a projekt befejezése az életet jelenti! Bizony!

Ui.: arról azért le kéne szoktassam, hogy a tányért, amin evett az asztalon hagyja. Jelenleg 4 tányér van egymáson! Nem vicc :)