FB2-t mindig afféle lájtos epikureusnak tartottam, így gyanútlanul mondtam igent a kérdésére, hogy elmegyek-e velük indiai étterembe, amikor itt van keddtől Londonban az ügyféllel tárgyalni. Megesküdött rá, hogy mekkora király az egész Brick Lane is, mint az indiaiak egyik autentikus tárolóhelye és azon belül az étteremtől is oda-vissza leszek. Stephen kolléga sikerült tréfájaként tarthatjuk számon, hogy az odavezető utat 3x akkora távon teljesítettük oda  mint vissza, mert kicsit eltévedt a drága, de a lényeg, hogy odaértünk és egyből meg is jegyeztem, hogy milyen érdekes hely, de egyedül be nem tenném ide a lábam az biztos. Földöntúli gyönyörökkel, ingyensörökkel és hasonlókkal kecsegtettek 5 méterenként az előbukkanó sötétbarna alakok és FB2 megjegyezte, hogy ha lassabban megyünk akkor elég ideje maradna valamelyiknek rá, hogy valami olcsó  mobiltelefont is felajánljon ingyen, ha nála vacsorázunk. Én eközben arra gondoltam, hogy a mobiltelefon szó esetleg ihletet ad azoknak akik hallották és megrohannak az ajánlatokkal, de végül biztonságban elértünk a Monsoon indiai étterembe, ahol marhaudvariasak voltak és 2 adag dupla sörrel nyitott az ajánlati lista (kihasználtuk… majd ment a folytatás zsebre hehe). Az indiai éttermekben elmaradhatatlan puppodum falatozás  (rohadék dolog ám ilyen rágcsát kihozni, amikor eleve éhesen érkezel…) közben szépen fogyott a söröcske és ment a sztorizgatás. Meg is fordult a fejemben, hogy az elmúlt 2 évben én olyan sztorikat hallottam mindenféle IT területen, hogy ha ebből könyvet írnék lehet, hogy csak a szakma értené, de az olvasók fele sírna a másik meg nevetne. De a lényeg, hogy megjött a kaja. FB2 rutinos róka volt, mert egy chicken tikka-val beérte, de én úgy vagyok az éttermekkel, hogy ha már valami különleges helyre keveredik az ember, akkor ne egyen rántott sajtot és hosszas olvasgatás után bátran megrendeltem egy Gosht Kata Masala-t. Ha valaki ért hozzá, akkor biztos tudja mi ez, de én csak az ártalmatlannak tűnő leírást olvastam a menüben. Hagyma, gyömbér, fokhagyma….. Fhűűűű idevele! Csorgott a nyálam mint a pavlov kutyának.

Kihozták a kajákat és amikor belekóstoltam, akkor kellett rájönnöm, hogy egy méretes adag folyékony mérget rendeltem magamnak és tudatlanságomnak hála iszonyatos kínok közepette fogok kimúlni a világból ha megeszem ezt a tányérnyi lávát. Az első falat kicsit csípett, gondoltam ennyit még elbírok és majd gyorsan eszem, hogy ne fájjon. A második falatnál éreztem, hogy ez azért lehet, hogy nem fog végigmenni, bármennyire is szeretném, mert erősödött a hatás. A harmadiknál kicsit meleg lett a helységben én pedig azon gondolkodtam, hogy ha ennek a leírásába nem tették bele a spicy/hot jelzőt, akkor mit ehet a mellettem ülő kolléga, aki direkt erőset akart enni. A negyediknél kicsit már bántam, hogy nincs végrendeletem, mert jól jöhet még az elkövetkező 10 percben. Az ötödik villányi kajánál az ízérzékelésem megszűnt,  félig megsüketültem és hunyorogni kezdtem a bal szememre. A következő falatnál konkrétan veszélybe került a kárpit és a büszkeségem. Mivel már kicsit homályosan láttam, ezért óvatosan elraktam magam elől a kaját, a villát a tányérra helyeztem és a zsibbadt nyelvembe próbáltam életet verni pár korty sörrel. Amikor FB2 végzett a kajájával és otthagyta a salátát, akkor az villámgyorsan bekebeleztem, hogy enyhítsem a gyomromban fortyogó plazmaforró poklot, de keveset segített.

Az igazi bajok azonban másnak jöttek. Meg harmadnap azaz ma. A folyamatos klotyóra rohangálást még kibírja az ember meg azt, hogy el van cseszve az estéje, mert nem mehet túl messze a mellékhelység vonzásából, de az a fájdalom, ami ezzel jár az elmondhatatlan! Ha Londonban hasonlóan jártok, akkor a boltban a “nappy cream” a kifejezés, amire szükségetek lesz. Ezt is megtanultam.

Persze miért kellett olyan öntelt kakadunak lennem, hogy nem kérdeztem rá a személyzetnél, hogy csíp-e, azt nem tudom… Sose  higgyetek a szemeteknek!