Lexandro weblogja

Odakinn a lime a víz tetején úszik, az itthoni Britával szűrt vízben pedig a kancsó alján van. Ilyen “könnyű” lett a víz a szűrés után? Mindenesetre sokkal finomabb

Nu angolhon minden áruházából kicsorog a focivébé hangulat meg a hajrázás a hazai csapatnak, de a végső csapást a Hotel Chocolate adta, amikor az asszonynak megjött a hírlevél az angol zászlós csokikról hehe. Bolond egy népség. Egyébként ez a vébé valamikor mostanság kezdődik, de fogalmam sincs mikor meg ilyesmi, de a rablási hírekből már tudom, hogy Dél Afrika ad otthont neki. Na mondjuk kb. ennyire érdekel a dolog, de majd figyeljük meg Váradi kollégát, aki szerintem már előre belőtte minden napra a megnézendő meccseket, helyszíneket és szerintem már van kocsmatérképe is Londonról, ahol az adott meccset épp a legjobb minőségben vetítik. Engem már ismer, mert amikor az augusztusi magyar-angol meccsről kérdezett, akkor ellentétben a másik kollégával nálam úgy kezdte, hogy egyáltalán érdekel-e ez az egész (nem) tőle meg, hogy akkor küldje a pénzt, megy jegyet venni Ignati nulla cupido heheheh

Ezzel az egész focidologgal meg a többi férfias marhasággal meg vagyok én áldva, mert állandó lelkiismeret furdalás gyötör, hogy valami hibádzik bennem, mert teljesen érdektelen vagyok a téma irányába pedig mennyi őrült hajlandó a szabadidejét, pénzét, akármilyét ilyesmire költeni. Mondjuk valamelyik Poe novella elején olvastam valami olyasmit, hogy bármi, ami a tömegek által elfogadott és helyes az magától értetődően ostobaság és ezzel nagyon ritkán tudok vitába szállni, így valamennyire legitimizálva van a sportközvetítések iránti közömbösségem. Viszont lesz egy csomó üres este, amikor Váradi úr BaloghZsé kollégával kevereg valamerre vagy épp meccset néznek náluk és enyim a lakás háháhá Lehetne sűrűbben is vébé meg a többi francz

Kinyiffant múlt héten a Samsung U700-am, ami elvileg komoly veszteség, mert nem kevés pénzért vettem anno*

*Na egen. Ezt a telefonvásárlást anno úgy ejtettem meg, hogy kijött a céges mobillista excelben, hogy mit lehet rendelni az előfizetéshez és Lexike nyomott egy ctrl+c/ctrl+v-t és elküldte mélben a felelős személynek, aki legott intézkedett és jött is hamarost az üzenet, hogy 50.000 forinttal ballagjak eléje, mert itt az új telefon. Én kicsit WTF arccal néztem, hogy miért akar rólam ennyi pénzt legombolni, de leellenőrizve a rendelést és az excel táblát szembesülhettem a ténnyel, hogy egy sorral feljebbről másoltam a telefon típust, aminek pontosan egyezett a költségvonzata a kért összeggel. Na így lesz az embernek jó telefonja

de azt kell mondjam, hogy csak verset nem írtam örömömben Hádészhoz és a Styx folyóhoz, annyira örültem, hogy meggebedt az a nyomorult vacak. Borzasztó volt az érintős része, ami rendszeresen tönkrevágta a telefonálási élményt, de az SMS írást is erősen el tudta qrni. Nade nagy öröm közepette jött a gond, mert a régi Motorola Razr-t január környékén töltöttem tele colával, amit rosszul viselt és ezért már erősen rosszul áltam mobiltelefonilag, így jött a nézelődés, hogy mi is legyen az utód.

Mobiltelefont vásárolni komoly feladat mindenkinek, de annak aki még érti is a különféle tech speceket kínkeserv, mert eluralkodik rajta az “eztiseztiseztiseztiseztis akarom” életérzés és már valahol a HTC Desiree környékén jártam, amikor észbekaptam, hogy nekem most se kedvem/se keretem egy okos androidos csúcstelefonra. Apple telefont addig nem veszek, amíg nem adnak 25000 forintért, akkor esetleg meggondolom, de nekem erősen megvan az egész cégről a véleményem az Apple Store miatt, így csak kellően olcsó készülékkel vagyok korrumpálható.

Nadeszóval két napon keresztül járkáltam ki-be a telefonboltokon meg a netes oldalakon és a legrosszabb az volt, hogy ha végre eldöntöttem, hogy ki a szerencsés nyertes, akkor jött valaki és mondott egy jobb ötletet, amitől borult az egész.  Végül feldühödtem és rárepültem egy Samsung Monte készülékre, ahol nem is annyira a masina, mint a hozzá járó unlimited browsing pay-as-you-go konstrukció hozott lázba ehe-ehe-ehe.

Persze van a dolognak hátulütője is, mert kb 4 napja nem lehet lefeszegetni engem a telefonomról, mert mindig találok valami funkciót, service menüt vagy egyebet, amit okvetlenül ki kell próbáljak rajta Filmet mindenesetre csodásan lehet rajta nézni repülés közben, mert az ipod videomnál jóval méretesebb a kijelző (bár időbe telt, mire sikerült a megfelelő formátumot megtalálni, amit végre rendesen lejátszott). Ellenben a GPS funkcióját még nem bírtam előcsalogatni pedig még a mobilcég által lehekkelt Google Maps 3.0.2-t is felszereltem rá

Remélem most már egy darabig levan erre is a gond. Még egy kártyafüggetlen masina kell és kész. De az ennél is olcsóbb lesz, nem vagyok mobilteló fetisiszta.

A  múlt hét előtti héten csütörtökön, hogy odajött hozzám Alan az egyik itteni nagyember, hogy hát van egy kis gondjuk és a részletekbe nem megyek bele, mert nem szabad árulkodni az ügyfélről, de a lényeg az, hogy Váradi kollégával a múlt hét első három napját azzal töltöttük, hogy egy proof-of-concept kódot írtunk a problémájukra, mert kíváncsiak voltak, hogy javában, hogy oldjuk meg a dolgot és össze akarták vetni a sajátjaikkal. Ugye mondanom sem kell, hogy felbuzgott bennünk az Epamos öntudat, így igen betyáros megoldást prezentáltunk az architectjüknek illetve magának Alannek és bár PoC volt a cucc, azért igyekeztünk olyan szépre és modulárisra írni, hogy csak na. Megmutattuk, tetszett nekik és nem felejtettem el megemlíteni, hogy hát kérem ez már annyira kész van, hogy bár nem TDD-vel írtuk, de ez hamar abszolválható és a build is megvan alá mavennel, hogy ha esetleg hivatalos formát ölt a projekt, akkor 60 percen belül már fut a continuous integration szerveren és hát már csak az endpointokat kell leimplementálni, mivel azokat szimuláljuk és balbalbalblablalb bullshit na. Naná, hogy akartuk ezt a melót, mert nem, tudtuk mi az üffél hosszú távú terve velünk, de NYÍLVÁN nem vet ránk rossz fényt ha kaparunk új melókért ugye.

Szóval tegnapra tűzték ki a húdebemutatót, ahol a business analystek üldögéltek csendesen a laptop körül, mert nem találtunk projektoros szobát. Tegnap volt a cégnél az investors day is és tele voltak kőgazdag emberekkel meg újságírókkal meg a többi dologgal, így szépen mindenki felvette a ballagó öltönyét és próbált civilizáltan kinézni. Szóval jól rákészültem az előadandóra lélekben és van nekem egy olyan szuper skillem, hogy bármit kérdeznek, hogy tudja-e a cucc, akkor még a poligráfot is megszégyenítő önbizalommal vágom rá az igent vagy a “ha kell, akkor tudni fogjá”-t, de ezúttal csupa olyat kértek, amire tényleg ez a két válasz passzolt szóval a 20 percesre tervezett meeting 85. percében Alan egyszercsak kijelentette, hogy akkor hétfőn kezdünk Váradi úrral az új projon. Az isten áldja meg a Váradi úr lába nyomát, hogy ilyen szép szoftvert lehet véle közösben készíteni még ha kicsit veszekedtünk is a queue sender interface-en, de végül neki lett igaza és ez jó lett így hehe. Szóval utána levonultam colát venni, mert megérdemeltem és izibe izzítottam neki egy sms-t, hogy ezt megcsíptük tezsvírem, mehet a nagy dínom-dánom, gúd tímvörk meg ekszellent dzsáb ésatöbbi.

A nagy boldogság az ilyen projektben az, hogy nulláról írjuk, mi döntjük el azt, hogy milyen frameworköket használunk és most már egész jól megtanultuk kezelni az architect néni pillanatnyi brainstorming rohamait, amikor átmegy astronautába és felmegy a felhők fölé az álmaival. Mi meg békésen megvárjuk, amíg visszaejtőernyőzik és folytatódik az eszmecsere.

Szóval ma előkerült Stephen az account manager és rárontottam a jó hírrel, hogy Váradi úrral kettesben eladtuk magunkat (legalábbis mi úgy hisszük, hogy rajtunk is múlott ), amit acc.managerhez  méltó higgadtsággal fogadott, de azért a meglepetés erejét jelezte a később érkező levél tőle amiben megkérdezte, hogy mi ennek projektnek neve és miről is szól tulajdnképpen.

Mindenesetre remélem, hogy az üffél még talál néhány ilyen challenge-et nekünk, mert ez a kis kompetitív (vö. az ő implementációjukkal kellett versengeni) környezet felpörgeti az emberben az adrenalint

Ui.: júni elején ünnepeltem a 3. évet a cégnél. Fincsiiiiiiiiiiiiiiiiiii

Ha Vagabond lennék, akkor ebből tovább fokoznám a “lájtogatás” kifejezést, de nem teszem. Szóval e kies hétvégén meglátogatott Varjas exkolléga, így édeskettesben csavarogtuk be Londont. Igazándiból én valamiért teljesen antialkoholistának gondoltam őt, de tévedtem. Először ott szembesültem ezzel, amikor az egésznapos Tower látogatás illetve az HMS Belfast megtekintése után elvittem a Hard Rock Caféba, mert már jóideje beterveztem,  hogy elviszem oda. Elsőre nem sikerált, de most a Váradi kolléga féle all-access kártya segített, mert izibe beengedtek és végre bemutathattam őt egy adag pinacolada koktélnak, ami nagy kedvencem ha ott járok. Bizonyos értelemben hiba volt, mert az elkövetkező napokban azt hallgattam, hogy de marhajó volt. Pótcselekvés  gyanánt vettünk egy pakk bacardi breezert, de nem ugyanaz az életérzés a kettő hehe. Igazándiból nekem az jön be leginkább a kotyvalékban, hogy egyáltalán nem érzem az alkohol ízét benne, pedig látom, amikor mixelik. Nyamnyamnyam.

Egy ilyen vacsora után nyilván mozdulni sem bír az ember hehehe. Aztán szépen végigjártuk a kötelező gyakorlatokat, mint Big Ben, Parlament,  London Eye, Tower Bridge, hajózás a Temzén, Greenwich (amit ellentétben velünk ők grenicsnek mondanak és nem grinicsnek) és az ott elterülő park és persze a Greenwich Market nyamnyamnyam. Summa-summarum végigpofáztuk ezt a pár napot és kölcsönös örömmel konstatáltuk, hogy együttélésünk során semmi fennakadást nem okoz, ha hazaérkezve mindketten azonnal a laptop mögé huppanunk háháhá. Ilyen ez a fránya függőség, ez van

Egyedül az utolsó nap volt szívás, mert én elmentem dolgozóba, de attól még Varjas úr bátran csavaroghatott volna ha nem szakad le az ég, ami azért lájtosan odabax a közlekedésnek a városban, de ígéretet kaptam egy következő látogatásra höhöhö

Nyilván telefotóztam a 8 gigás kártyát, de aztán kiderült, hogy még volt rajta pár cucc, amit anno Vagabond kollégának raktam rá és azóta sem töröltem. Előbb is eszembe juthatott volna…

Akit érdekelnek a részletek az kérdezze őt Jó volt na!

A privatbankaron eldurrant egy marhanagy baromsag IT temaban, amikor szo szerint ideztek az egyik ceges kisfonokot, hogy kis hazank 40 ev lemaradasban van IT temailag. Namostan 1970-ben a PC meg a fasorban sem volt hanem Mainframe-ek duhogtak csendesen kopenyes mernokok kezei alatt es vadul futtattak a Fortran es Cobol nyelven irt kodokat parancssorbol. Itt tartanank kis hazankban? Erosen ketlem.

Az igazi bajom egyebkent a cikk mondanivalojaval az, hogy  mindenki csak a hardverrol beszelt, ami elegge elkeserito, mert az igazi problema nem a vas szintjen van hanem a fejekben es a modszerekben. Lehet jo szoftvert irni az otthon levo vasakra (amik korantsem 40 evvel ezelottiek mondhatni…) ha jo modszerrel dolgozol illetve a manapsag nem ok nelkul trendi metodologiakat alkalmazzak, de odahaza outsource szinten meg mindig az van,  hogy az ugyfel a szallito ele rak valami rendszertervet vagy kovetelmeny jegyzeket es elkezdodik az alkudozas a budzserol es az embernapokrol. A vegen mondjuk megallapodnak 100 napban, amibol mindket fel tudja, hogy minimum 120 vagy meg tobb embernap lesz es a megrendelo dorzsoli a tenyeret, hogy jajj de jol lealkudta, a beszallito meg rohog a markaba, mert mar reg bearazta ezt a kis extrakoltseget a napidijakba, igy a fejlesztes pont annyiba fog fajni, mint amire mindket fel kb. szamit. Elvileg. Aztan elindul a fejlesztes, vadul haladnak majd hatarido elott sokkot kap mindenki, vad kapkodas indul es vegul vagy csuszas vagy bemutato.

Csuszas eseten ujabb csata a koltsegekrol, de vegul mindenkepp bemutatoba torkollik a dolog, ahol izzado tenyerrel probalja a beszallito demonstralni a stuff hasznossagat es remenykedik benne, hogy keves ellenvetessel elfogadja az ugyfel. Ha nem, akkor megint extra fejlesztes, ha igen, akkor is tutira kell meg bele 2-3 extra button vagy akarmi, mert muszaj meg egy kis melot kizsarolni es vegul a proj vagy latvanyosan elpusztul vagy elesbe megy ugy ahogy es utana par hetig/honapig tarto hattertakolas megy az uzemeltetesi szerzodes orve alatt.

Mindket fel hazudik, atkurja a masik fejet es a felhasznalok, akikert ez az egesz keszul (legyen az a ceg valamelyik osztalya) mindenkepp a repa rossz vegen talaljak magukat egy rosszul mukodo, kapkodva osszerakott szoftverrel, amit kinkeservesen es nagy koltsegek aran lehet csak karbantartani az atlathatatlan kod es az elsietett tervezes miatt.

Ezt ocsem rakhatod cloudra, mainframe-re, NASA urhajora vagy barmire attol meg szar marad.

Szoval kis hazankban egyaltalan nem ezekkel kellene kellene kezdeni hanem atgondolni, hogy milyen fejlesztesi modszerrel lehet ennel jobb eredmenyt elerni.  Es esetleg atgondolni, hogy a jelenlegi IT kozep es felsovezetok generaciojat egy olyannal kiegesziteni es lecserelni, aki nem ugy gondolkodik, hogy ami jo volt az elmult 20 evben, az most is jo, hanem nyitottak az uj gondolatokra.

Ui: ezen a nyavalyas gepen nincs ekezet

A 10.3.0.0 Oracle Weblogicban a console app nem indul együtt a szerverrel, hanem az első indításkor röptében deployolja fel magát, ami fejlesztéskor kicsit idegesítő, de szerencsére bekapcsolható az indulással való együtt deployolás:

Első konzol indításkor ez az üzenet fogad minket

Lépjünk be a konzolba és a domain structure menüben kattintsunk a fastruktúra tetejére, ami a domain név:

A domain menü. Itt kell a “workshop” helyén lévő domain névre kattintani.

A feljövő “Settings for <domain név> oldalon a default configuration fül/general alfülön találjuk magunkat. Ott keressük meg az “Enable on-demand deployment of internal applications” checkboxot és ikszeljuk be.  A következő szerver indításkor már rendesen települni fog a console és nem kell várni rá.

Ő a bűnös beállítás!

Tags: console, deploying, howto, weblogic

Nem is tudtam, hogy van cigányhimnusz. Tetszik.
http://www.youtube.com/watch?v=ORJoAdaMHRI

Kb. valami ilyesmit értettem a Boney M számából a szívemnek oly drága gyerekkorban, ami jól mutatja, hogy akkoriban valahogy jobb volt az énekesek kiejtése, mivel tényleg ezt mondják. De a nagy öröm oka nem ez hanem, hogy meglehetősen magas elkészültségi fokot mutat a nyaralásra készülődés, azaz megvan a repjegy, le lettek foglalva a szállások és a kocsibérlést is abszolváltam 30 perce. Itt jegyzem meg, hogy vagy a Ryanairnek vagy a Hertz autókölcsönzőnek azt hinné az ember, hogy Weblogic van a weboldala mögött, mert amikor az “összes autót látni akarom”-ra klattyintottam akkor egy bjútiful default weblogicos 404-et dobott, amit öröm nézni, de a Ryanairnél aspx a kiterjesztés. tehát a Hertz a bűnös. Mondjuk ott még a .jsp kiterjesztés is látszik, ami vagy trükkös mappelés vagy  neveletlen módon nem a WEB-INF alá rejtették a JSP-ket, amiért jár a dádá. Nadeszóval az idei program itália nemes földje lészen egy Genova-Parma-Pisa-Firenze és végül Cinque Terre körúttal, de még fogalmam sincs, hogy mit csinálunk az egyes helyeken. Cinque Terre kivétel, mert azt az olasz riviérának is hívják, így tippelhetitek a naplementés tengerpartot, kéz a kézben vízben gázolást, lájtos koktélozást a koraestben és a többi romantikus vackot, ami a kívülállóknak patetikus és giccses, az “elszenvedőknek” maga a menny Illetve Pisaról tudtam meg a páromon keresztül, hogy annyira kevés a látnivaló benne, hogy csak az elszúrt tornyukat lehet fotózni és jóccakát. Pföh. Mindenesetre Pármától jóféle éttermeket, Firenzétől csodálatosan középkori hangulatot várok. Genovával szemben nincsenek elvárásaim a vulkáni hamufelhő megúszásán kívül. Ezt az egyet nem kalkuláltam a nyaralásba és most erősen nyugtalan lettem

Ja és az olaszok összehasonlíthatatlanul drágábbak a spanyoloknál így első blikkre és még a múzeumi belépőket és hasonlókat nem is néztem. Mondjuk nem emléxem, hogy spanyóliában volt-e belépő, mert már rég volt.

Itália készülj! Jövünk!

Ui.:07.10-07.19

Amikor a kollégák kijelentették, hogy valamelyik este el kellene menni egy jót kajálni, akkor még örültem, de amikor az egyetlen ötletük a Hard Rock Café volt megint, akkor felment bennem a pumpa, hogy nem igaz bazzeg, hogy itt vagyunk Londonban az EU legnagyobb falujában, éttermek ezrei közt és képesek a HRC-t megemlíteni célpontnak. Szóval olyan 9999 közeli vérnyomásnál voltam, amikor benyögtem poénból, hogy miért nem megyünk el a Gay Hussar magyar étterembe. Ezt az éttermet olyan régen alapították, amikor még a gay nem jelentett meleget (homework: keressétek meg a szótárban az igazi jelentését ) IPM azonnal lecsapott az ötletre, mint mindenre ami rózsaszín, kiskorú vagy gayish, ami miatt folyamatos megfigyelőlistán van nálam, hogy mikor derül ki róla a melegség, de amit eddig megismertem belőle folyton azon a vékony vonalon tartja, amin megismertem. Gyanús, rohadtgyanús. Nademindegy. Szóval a  Soho square-en átvágtunk és leültünk az előre lefoglalt asztalokhoz akkor a pinszéh’ nem kis német akcentussal kért elnézést a valódi magyaroktól, hogy nincs magyar személyzet, de hazament és most csak ő van. Nagylelkűen tudomásul vettük és átnéztük az étlapot. Mit ne mondjak Londonban kicsit más az ára az Unicumnak, mint otthon hehehe. Nyilván bele van kalkulálva, hogy aki ebből egyszer iszik, az a büdös életben többet nem fog, így teljesen érthető volt a dolog. Szóval rendeltünk,nézelődtünk, vártunk… Közben a pinszéh’ felvilágosított, hogy a meggyleves, amit rendeltem nem egészen regular, mert ők raknak bele fehérbort, ami nekem furcsa volt, de hát nyitottnak kell lenni az újra, haccóljon. Szólt is nagyot, mert amikor kijött a kollégának a remek gulyáslevese, akkor nekem kicsit keresztbeállt a szemem a levesem alkoholtartalmától illetve, hogy milyen rohadtszar. Állítólag az alapító a Gundelnél tanult, de úgy látszik a hanyatlási korszakban, mert ez a stuff határozottan vacak volt a rendes, fincsi meggyleveshez képest. Mire túltettem magam a gasztrosokkon, máris érkezett a következő fogás, ami a kollégáknak egy kis pörkölt volt galuskával, nekem meg sólet. Az, hogy a pöri milyen lehetett, talán kikalkulálható, ha elmondom, hogy egy szempillantás alatt megszámoltak a 6db húst a galuskán, belekóstoltak és egyszerre torzult el az arcuk. A definíció így hangzott: olyan íze van ennek a galuskának, mintha porból csinálták volna. De kérdem én mit lehet egy galuskán porból csinálni??? Nincs is olyan, hogy galuskapor, szóval itt vagy a kiba tróger magyar szakács adott szart, vagy ismét egy hosszas kísérletezés sikernek érzett kudarcát nyögték szenvedő társaim. Én a magam részéről megbabonázva meredtem a babpépre, amit sólet címszó alatt (az étlapon a Salads közt foglalt helyet. WTF?) alatt kihoztak és megkóstolva sem lettem boldogabb. 4 v. 5 db hússzelet fedte be a kis kupacot, amit első kóstolásra valami röfisonkának véltem, de  a rosszabbik fajtából. A kollégák konkrétan két kézzel kaptak utána, hogy végre valami, amit rakhatnak a galuskára, hogy ne látszódjon annyira én pedig legyűrtem a középszar babpépet. Ennek végeztével megállapítottuk, hogy kellene valami desszert, de nem láttunk útközben egy cukrászdát sem, arról pedig szó sem lehet, hogy itt mi még valamit fogyasszunk, de végül sikerüt egy kis hazai hangulatot teremteniük a végére, amikor megpróbáltak leszámlázni nekem több mint 16 fontért, merthogy valami kacsa vagy libamell volt rajta szerintük, így jogosan várnak el 4.95 font helyett, egy ekkora kis összeget. A számlán szép vastag betűvel volt szedve a végösszeg, amit 12.5% service terhelt, de szerencsére a kisbetűs részben ott volt, hogy ez optional. Nem igazán hajlottunk a borravaló adására, ilyen szar kaja után én pedig teljesen felháborodtam rajta, hogy jó magyar szokás szerint kicsit manipuláltak a számlával. Ezt holapicsben tudták eltanulni mi? Mindenesetre később kijött a számla light edition, ahol már csak a sólet árválkodott ahogy kell. Annak ellenére, hogy rábasztunk erre a kis kalandra én csakazértis aszondom, hogy látogassunk meg más éttermeket is. Van élet a HRCn kívül!